Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.13.

Kivégeztetnék Kim Dzsongunt kegyetlensége miatt

Az észak-koreai vezérkar olyan súlyos, emberiség elleni bûncselekményeket követett el több büntetõbíró szerint is, hogy mindenképpen vádat kéne emelni ellene.

A Nemzetközi Büntetőbíróság három bírája szerint Kim Dzsongun és társai olyan gyakran és olyan mértékben szegik meg az emberi jogi törvényeket, hogy az a minimum, ha vizsgálatot indítanak ellenük, amelyet méltányos büntetés zárna. Ez sokak szerint a kivégzés lenne.

 

A három bíró finomított eredeti javaslatán, és már csak az eljárás szükségszerűségét emlegetik, de az észak-koreai törvények alapján valóban halálbüntetés járna a vezérnek. A bírák szerint Kim Dzsongun olyan bűnökkel gyanúsítható, mint a gyilkosság, népirtás, rabszolgaságra kényszerítés, erőszakos kitoloncolás, bebörtönzés, kínzás, szexuális támadás elkövetése, üldöztetés, emberek eltüntetése, de más embertelen tetteket is fel tudnak hozni ellene.

Bármennyire is szükséges lenne, azt a bírák is tudják, hogy nagyon kicsi az esélye annak, hogy az elzárt ország vezetője megjelenjen egy tárgyaláson, így az eljárás leginkább csak elméleti szinten tudna működni.

Eközben az észak-koreai média újabb megdöbbentő bejelentéssel állt elő: a lapok szerint Kim Dzsongun képes befolyásolni az időjárást! Ezt a következtetést azután vonták le, hogy a vezér megmászta a Mount Paektuthe vulkánt. Decemberben a hegyen alapvetően embertelen körülmények uralkodnak, de Kim kiruccanásakor egy felhő sem volt az égen, ragyogó hótakaró borította a talajt - még a Nap is az ő kedvéért sütött ki!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány