Létrehozva: 2018.02.26.

Sötét titkok derültek ki az észak-koreai tervekről

A dél-koreai téli olimpiára Kim Dzsongun válogatott szurkolónõi csapatot is küldött, hogy buzdítsák az ország versenyzõit - és hogy szexuálisan szórakoztassák a képviselõket.

A pompon-lányoknak is beillő szurkolói gárda énekkel és tánccal biztatta az észak-koreai sportolókat, és bár úgy tűnt, nagyon jól érzik magukat, ők valójában mind kihasznált szexrabszolgák, akikkel kegyetlenül bánik az észak-koreai vezetés. Minderről disszidensek számoltak be az amerikai Bloomberg News-nak.

 

Dél-Koreában az észak-koreai politikusi delegációt kellett a partikon kiszolgálniuk, és ha a képviselők megkívánták őket, akkor szó nélkül a kedvükre kellett tenniük az ágyukban is. De hasonló feladataik vannak otthon is, prostituáltként használja őket Kim Dzsongun és vezérkara.

A lányok egyébként alapos válogatás után kerülnek be az „Örömosztagba”, annak ellenére, hogy többségük soha nem akart a csapat tagja lenni: a vagyonos és a párthoz hű családok legszebb lányait választják ki a hadsereg erre szakosodott emberei, majd míg el nem vesztik szép vonásaikat, napi 24 órában figyelik őket, kivéve, mikor épp a megrendelőkkel szexelnek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

A renitens Kárpátalja – menekülés Zelenszkij földi poklából

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 18.: a Rák megkönnyebbül, a Vízöntő elszánt

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút