Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.11.21.

Ámokfutásba kezdett Kim Dzsongun, most ezt találta ki

Észak-Koreában korábban sem volt csupa vidámság a lakosok élete, vezetõjük azonban újabb tiltásokkal nehezíti meg az ott élõk mindennapjait.

A szivárogtatók szerint Kim Dzsongun legújabb ámokfutása során azt tiltotta meg az észak-koreaiaknak, hogy nyilvánosan alkoholt fogyasszanak vagy énekeljenek, és kötelesek tartózkodni minden olyan eseménytől, amelyen dalolásra, ivásra vagy másfajta szórakozásra kerülhetne sor. Emellett, ha lehetséges, semmilyen információt ne adjanak ki, mivel bármelyik hatására szigoríthat a nemzetközi közösség az Észak-Koreával szembeni szankciók körén.

De nem csak a lakosokat érintik az új szabályok: Kim Dzsongun a hadsereg berkein belül is vizsgálatot indított, amely ezúttal a legfelsőbb köröket is górcső alá veszi. A vezető állítólag az „éretlenül, a párttal kapcsolatban tiszteletlenül viselkedő” katonákat akarja kiszűrni és megbüntetni – azt azonban nem hozták nyilvánosságra, mire számíthatnak a vétkezők.

Eközben Donald Trump amerikai elnök hétfőn bejelentette, hogy Észak-Koreát a terrorizmust támogató országok listájára helyezi – innen 2008-ban került le, abban a reményben, hogy akkor leállítják a nukleáris felfegyverkezési programot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány