Létrehozva: 2016.06.09.

Esküvője előtt vetkőzött megint pucérra a magyar celeb

Az Ádám keresi Évát Petrája nem hazudtolta meg magát, és élete nagy napja elõtt is megszabadult a ruháitól egy különleges fotósorozat kedvéért.

A szerelmesek alig néhány hete pillantották csak meg egymást meztelenül egy édeni szigeten az Ádám keresi Évát című pucér párkereső műsorban. Most pedig már menyasszonyként és vőlegényként állt a násznép elé a Négy esküvőben Petra és Josie.

Petra úgy döntött, megismerkedésük körülményeiből adódóan, egyedülálló fotósorozattal lepi meg szerelmét. Pucér menyasszonyként állt a kamera elé. Habár kevesebbet mutat magából, mint az álomszigeten, de így sem bízott sokat a képzeletre.

A galériáért kattints a fotóra!

"Meglepetésnek szántam Josie-nak. Ezekkel a fotókkal egy kicsit visszatekinthetünk a megismerkedésünk körülményeire, de az is benne van, hogy most hol tartunk, illetve hova jutottunk. Hiszen néhány hónap ismertség után összekötjük az életünket. Josie-t imádom, ő életem szerelme!" - mondta Petra.

A fotók nagyon ízlésesre és szexire sikeredtek. Én sem gondoltam volna, hogy ennyire dögös leszek a képeken. Biztos vagyok benne, hogy Josie teljesen odalesz, amikor meglátja őket. Tőlem kapja a legtutibb nászajándékot, az egyszer biztos!

- lelkendezett a pucérkodó celebaspiráns.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

metropol.hu

Ördög Nóri vállalhatatlan videót osztott meg

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén

HŰHA

„Az egyke gyerekek furák” - Kőgazdag Letícia az anyaságról vallott

HŰHA

120 milliója van? Meglepő kijelentést tett Aurelio

HŰHA

Détár Enikő őrületesen hosszú combokat villantott