Létrehozva: 2018.02.21.

Erre érdemes figyelned, ha most indulsz el!

Útlezárások, hófúvások, balesetek: minden egy helyen, amirõl tudnod kell, mielõtt útra kelsz ma!

Fokozott figyelemmel érdemes közlekedni, erre kérnek mindenkit a rendőrök. A hófúvások és a csúszós utak miatt ugyanis hajnalban már több baleset is történt, ami miatt korlátozásokra, útlezárásokra lehet számítani.

A Jászberény és Farmos közötti úton két autó ütközött össze, amiben egy ember megsérült. Az utat teljes szélességében le kellett zárni.

Kunszentmiklósnál a Kunadacs felé vezető úton árokba csúszott egy autó, így az arra felé vezető úton forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Az M6-os autópályán tömegkarambol történt: 5 autó ütközött össze Érdnél, a főváros felé vezető oldalon. A balesetben senki nem sérült meg, de a helyszínelés miatt lezárták a belső forgalmi sávot.

Szentkirály és Kecskemét között három autó ment egymásnak. A két település közötti utat szintén teljes mértékben lezárták.

Budapesten a 9. kerületben egész nap rendőrök fogják segíteni a közlekedést, mert hajnalban leszakadt egy felsővezeték az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében. A műszaki hiba miatt forgalomsegítő járőrök irányítják arrafelé a forgalmat.

Az M0-ás körgyűrűn hajnalban betonkorlátnak ütközött egy autó, de ott már feloldották a forgalomkorlátozást.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki hófúvás veszélye miatt. A térképen látott területeken ugyanis a friss hóval fedett részeken hótorlaszokat emelhet a szél. Ez pedig balesetveszélyes! Sok síkvidéken havas eső, főként keleten eső is valószínű, vagyis csúszósabbak lesznek az utak a vártnál!

Vigyázzatok magatokra és egymásra.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen: szakított a TV2 két sztárja

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

A hídpénzbotrányról kérdezték, majd lehülyézte az újságírókat Déri Tibor + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Különleges lakóval bővült a budapesti állatkert

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét