Létrehozva: 2016.01.14.

Érdemes volt harcolnia Görbe Nórának az elmaradt jogdíjaiért

Véget ért Görbe Nóra kálváriája a jogvédõ hivatallal a kultikus Linda címû sorozat jogdíjaiért.

Érdemes volt hallatnia a hangját Görbe Nórának.

A színésznő az elmaradt jogdíjaival kapcsolatos tavalyi, dühös posztja  miatt elindított lavina után végül lenyugodott, feltehetően megkapta a jogdíjait.

A színésznő tavaly februárban értesült arról, hogy a kilencvenes évektől folyamatosan jogdíjat kellet volna kapnia azon tévéműsorok után, amelyekben szerepelt. Miután az arra illetékes iroda munkatársai az elmúlt öt évben nem találták, ezért elesett filmes munkáinak jogdíjától, és a pénzét az Előadó-művészi Jogvédő (EJI) Iroda felosztotta a színészek között. 

 

A színésznő a 2007 és 2013 között ismételt filmjeiért a Bors korábbi információ szerint  tavaly tavasszal 662 ezer forintot kapott, de az 1998 és 2007 közötti időszakra is járt volna neki pénz. 

A Linda című sorozat színésznőjének első körben csak pár ezer forintot adtak volna, így Nóra bíróságra akarta vinni a különös elszámolást. Végül békésen megegyeztek.

Megkerestük Görbe Nórát, aki lezárnak tekinti az ügyet, csak sejtette velünk, hogy megkapta elmaradását. További információkért a jogvédőkhöz irányított minket.

"Az EJI és Görbe Nóra között minden nyitott kérdés lezárult. A művésznővel kölcsönösen abban maradtunk, hogy az üggyel kapcsolatban további tájékoztatást nem adunk" - nyilatkozta végül dr. Békés Gergely az EJI jogtanácsosa.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor