Létrehozva: 2017.06.10.

Nem bírta tovább, felfedte legsötétebb titkát Erdélyi Mónika

Sok idõ kellett hozzá, amíg ezt fel tudta dolgozni a népszerû mûsorvezetõ!

Meghökkentő vallomással rukkolt elő Erdélyi Mónika, ami után már nem is tűnik olyan különösnek, hogy mindkét terhességénél kislányra vágyott, és elképzelni sem tudta, hogy valamikor egy fiút ringasson majd a karjában.

A műsorvezető a LifeTV-ben, Peller Mariann műsorában idézte fel azt a pillanatot, amikor egy törökországi nyaralás alatt, egy inga segítségével belepillantott egyik 15. századi előző életébe. Amit megtudott múltjáról, örökre beleivódott az emlékezetébe.

"Gondolhatod, milyen volt a nyaralás, ha ilyenekkel szórakoztam a hotelszobában. De végül is az inga elmondta, hogyan hívtak, és hogy az 1400-as években születtem. Az is kiderült, hogy ebben az életben azért nem született fiam, mert akkor, abban az életemben a fiam megölte a férjemet"

- vallotta be a kétgyermekes sztáranyuka, akinek minden bizonnyal kellett néhány nap, hogy feldolgozza az információt.

A Mónika előző életében megélt borzalom valóban hatással lehet jelenlegi életére is, hiszen két lánya született, igaz, két különböző apától. A műsorvezető a Borsnak elárulta: sokáig nem tudta feldolgozni a szakításait, és a magánéleti gondjait igyekezett úgy megoldani, hogy saját magát kúrálta, egészen pontosan elvégzett egy párkapcsolati terápiás kurzust, ami nagy segítség volt számára.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. március 25-31.: jó hangulatot jelez húsvétra a Nyilas Hold

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”