Létrehozva: 2016.08.07.

Érdektelenség az olimpián, ki szurkol Rióban?

A 2008-as pekingi és a 2012-es londoni olimpiához képest jóval kevesebb jegyet adtak el a szervezõk Rióban. A nézõk nem szívesen utaznak a brazil városba.

Két hete a jegyeladások miatt panaszkodtak a riói olimpia szervezői, és a helyzet azóta sem javult: körülbelül 1,3 millió belépő még mindig vevőre vár.

A szervezők legújabb közleménye szerint a mintegy 6,1 millió jegyből eddig nagyjából 4,8 milliót adtak el, de az érdeklődés elmarad az előző nyári ötkarikás játékokhoz képest. Ugyanis a londoni olimpia kezdete előtt egy hónappal a jegyek több mint 80 százaléka már gazdára talált, és végül 8 milliónál is többet adtak el.

A 2008-as pekingi játékokat megelőzően mintegy 6,8 millió belépőt, végül pedig a jegyek több mint 95 százalékát vették meg a szurkolók.
    
A belépőkhöz 2015 eleje óta lehet hozzájutni, a visszafogott érdeklődést a brazil gazdaság válsággal, a gyenge közbiztonsággal, és a zikajárvány miatti aggodalmakkal indokolják. A szervezők eredetileg nagyjából 7,5 millió jegy eladásával számoltak, később 6 millióra módosították becslésüket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát