Létrehozva: 2018.05.05.

Brutális szex­bomba: Szőke du­ci­mo­dell ro­ban­totta a netet

Ez a húsos szép­ség tudja, mitõl dög­lik a légy, imád­ják is a férfiak. Iz­gal­mas dom­bo­ru­la­tok, cso­dá­san vas­kos com­bok, esz­mé­let­len fel­vé­te­le­ket mu­ta­tunk!

A hatalmas keblekkel, húsos idomokkal megáldott Iskra fantasztikus kisugárzásával, merész fotóival naponta lenyűgözi rajongóit. Imádja telt idomait, ám mégsem szereti, ha ducimodellként hivatkoznak rá. Úgy gondolja, egy profi modellt nem a testalkata határoz meg. Ha valaki, ő biztosan tisztában van ezzel, ugyanis megjárta a modellszakma minden poklát.

A Nagy-Britanniában született Iskra gyakorlatilag gyerekként, 13 évesen kezdett modellkedni, és akkor még egyáltalán nem volt szexin telt: a sovány modellek között járt a kifutón. 

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

Aztán kamaszodni kezdett, és kiderült: a teste köszöni szépen, nem akar csont és bőr lenni. Ekkor kezdődött a kálváriája.

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

A szőke, kék szemű szépségnek egyre gömbölyűbb idomai lettek. Eleinte keményen küzdött a kilók ellen, brutális, önsanyargató diétát folytatott, majd megelégelte a koplalást. Ezzel azonban hagyományos modellkarrierjének vége is lett…

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

Iskra nem akarta feladni a modellkedést, ezért telt nőket foglalkoztató ügynökségeknél próbálkozott. Mindenhonnan elutasították, mondván, hogy nem elég kerekded, még jó néhány kilót fel kéne szednie.

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

De a határozott lány már akkor sem arról volt híres, hogy könnyen feladná: készíttetett magáról egy sorozatot, ahol csak melltartóban, csipkebugyiban pózolt, és ezt elküldte fehérneműgyártó cégeknek. Kiderült, hogy lágy, nőies és telt idomai miatt tökéletes fehérneműmodell, és karrierje azóta is felfele ível. Azonban nem felejtette el, milyen utat járt be eddig.

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

Iskra jól érzi magát a bőrében, szereti, hogy nem kell sanyargatnia a testét, és a férfiak is vonzóbbnak találják, mint vékonyan. Megküzdött azért, hogy elfogadja a testét, így nem csoda, ha más nőknek is segíteni akar ebben.

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

Azonban amikor közzétette legelső fehérneműs és bikinis fotóit az interneten, borzasztó negatív visszhangot kapott, mindenki kövérnek és undorítónak nevezte. A szexi modellt ez egyáltalán nem tántorította el; ma már milliók rajonganak érte. Nők millióit inspirálja fotóival, a férfiakat pedig elbűvöli. Talán neki is köszönhető, hogy kezd átalakulni a nőideál: mintha már nem az lenne a vonzó, ha valakinek minden csontja kilátszik.

 

i s k r a (@iskra) által megosztott bejegyzés,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

vg.hu

M30-as autópálya: hiába zárták le két hónapja, azóta sem történt semmi a szétrepedt szikszói szakaszon

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kislány zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!