Létrehozva: 2019.04.22.

Épülő autópályán érte halálos baleset egy magyar autó utasát - fotó

Egy almáskeresztúri férfi egy épülõ félben lévõ autópályára hajtott fel a tiltás ellenére és balesetezett. Utasa olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy meghalt a kórházban.

Magyar rendszámú autóval történt halálos baleset a csehországi D1-es autópálya egyik épülő szakaszán. Az eset még 2017. december 21-én este történt, mikor egy almáskeresztúri férfi épp Németország irányából hajtott Brno felé. Autózás közben az autópálya forgalma kezdett besűrűsödni, ezért a férfi lehajtott a sztrádáról, majd nem sokkal később vissza akart hajtani, ám nem vette észre, hogy táblával tiltották a pályán való közlekedést építkezés miatt.

A sofőr nem tudott idejében megállni az építési területen, ahol először lezuhant a pályáról, majd egy vasbeton hídszerkezetnek hajtott, majd az úttestnek csapódott. 

A balesetben az anyósülésen utazó férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően meghalttájékoztatott a rendőrség.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat