Létrehozva: 2018.11.02.

Ennyivel kell többet fizetni kötelező gépjármű-felelősségbiztosításért

A csütörtök éjféli határidõig mind a 13 érintett biztosító meghirdette az új kgfb-tarifáit. Elég nagy a szórás.

Szerző F.G.

Mintegy 8-10 százalékkal emelkedhetnek az előző évhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, de míg egyes szegmensekben a tavalyihoz hasonló díjak várhatók, másutt akár 30 százaléknál is nagyobb lehet a növekedés - tudatta a Netrisk.hu pénteken közleményben az MTI-vel.

A csütörtök éjféli határidőig mind a 13 érintett biztosító meghirdette az új kgfb-tarifáit.
    A próbaszámítások szerint az új szerződések átlagdíja 25-26 ezer forint körül alakulhat majd, ami 8-10 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest.

Ez némileg elmarad a piaci folyamatok által indokolható 10-15 százalékos becsült díjemelési mértéktől, ami azt mutatja, hogy a kgfb-piacán továbbra is erős a verseny.
    A nemzetközi forgalomban résztevő járművek mellett jelentős többletdíjra számíthatnak a közúti személyszállításban részt vevő járművek, és idén először már személyautók esetében is ülésszám szerinti szorzóval számolnak egyes biztosítótársaságok.


    Minden eddiginél jobban megéri az éves díjat egy összegben, elektronikus módon befizetni: akár 25-30 százalékos díjelőny is elérhető a negyedéves csekkes befizetéshez képest. A biztosítók emellett idén is jelentős együttkötési kedvezménnyel díjazzák, ha valaki a kgfb-vel egy időben cascót vagy lakásbiztosítási szerződést is köt.
  

Szerző F.G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-