Létrehozva: 2016.04.11.

Ennyi hímvesszőt egy helyen még sosem láttál!

Háromszáz hímvesszõben gyönyörködhet az a turista, aki veszi a fáradságot, és ellátogat Izlandra, a Péniszmúzeumba.

Háromszáz péniszt vagy falloszt ábrázoló tárgyat tekinthet meg az, aki ellátogat az izlandi Reykjavíkba a nemrég megnyílt Péniszmúzeumba. A különleges kiállítási darabokat, a különös érdeklődési körű, hatvanhárom éves Sigurour Hjartarson főiskolai történelem tanár gyűjtötte össze.

Háromszáz hímvessző egy helyen

„Az első hímvesszőt, még gyermekként 1972-ben kaptam, az egy bikáé volt, és az volt a feladatom, hogy azzal terelgessem a legelésző teheneket. Akkoriban fordult meg először a fejembe, hogy összegyűjtöm a környezetemben lévő összes hímvesszőt.”

A Péniszmúzeumban a két milliméteres fütykös a legkisebb darab, de a legnagyobb az megközelíti a kettő métert. (Ekkora mérettel csak egy bálna dicsekedhet.)

Talán kevesen tudják, hogy a tizenkilenc legnagyobb nemi szervvel megáldott emlős farkincájából nyolcé nem a vértáramtól, hanem a benne lévő csonttól áll tótágast. Olyanok is, mint az egerek, akiknek a csont miatt soha nem lankad le a falloszuk, csak ezért nem olyan szaporák, mint kisméretű barátaik, mert őket már a nőstényeik irányítják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BIZARR

Figyelmeztet a jós: még ma megtörténik az elképzelhetetlen

BIZARR

Előkerült egy 55 évvel ezelőtt írt cetli a kanapé mögül, felfedte a jövő titkait

BIZARR

Figyelmeztet az élő Nostradamus: hamarosan új fenyegetéssel kell szembenéznünk

BIZARR

Dermesztő jóslattal ált elő az élő Nostradamus: ez vár ránk még idén

BIZARR

Kővé dermedt a pár, a nagypapa hamvai mellett mozdult meg egy szobor

BIZARR

Az iskolában robbant a kéj, diákot csábított el a szexéhes tanár

BIZARR

El kellett távolítani a dögös influenszer fenekét, álomtest helyett szenvedést kapott a plasztikai sebésztől

BIZARR

Durva baki a híradóban: Napfogyatkozás helyett férfi nemi szerv került élő adásba