Létrehozva: 2018.12.17.

Ennyi embernek térítették már vissza a nyelvvizsgadíját

Idén nem csak a nyelvvizsga, hanem a KRESZ-tanfolyam és vizsga díját is visszatérítik a meghatározott összegekig. A kormány célja az, hogy a magyar fiatalok tudása minél versenyképesebb legyen.

 

Kiderült: eddig 30 ezer fiatalnak térítették vissza a nyelvvizsga díját.

Novák Katalin, az az Emberi Erőforrások Minisztériumában a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kihangsúlyozta: a sikeres nyelvvizsgadíj-visszatérítés összege legfeljebb 34 500 forint lehet, míg a KRESZ-tanfolyam és vizsga esetén legfeljebb 25 ezer forint.

Előbbi programot január 1-jén, utóbbit július 1-jével vezette be a kormány.

Akkor is jár a támogatás, ha a fiatalnak már van nyelvvizsgája. Mindenkinek egyszer térítik vissza a díjat.


Novák elmondta:  a legtöbben, a támogatottak 78 százaléka angolból vizsgázott, és népszerű nyelv volt még a német.

Felidézte azt is, hogy a kormány július 1-jével tette lehetővé a KRESZ-tanfolyam, illetve a vizsga díjának a visszatérítését, hogy a jogosítvány megszerzésével is erősítse fiatalok versenyképességét a munkaerőpiacon. A tantermi és az online tanfolyamra egyaránt igényelhető díjvisszatérítés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin