Létrehozva: 2016.07.21.

Ennek a híres színésznőnek van a legtökéletesebb arca!

A szépség és az esztétika két olyan fogalom, mely minden embernek mást és mást jelent. Tudományosan az aranymetszés szabályai szerint lehet mérni a szépséget, ez alapján állították most sorrendbe a világ legszebb színésznõit. Meglepõ eredmény született!

A szépség tudományos módszerekkel való méréséhez az aranyarány törvényét kell ismerni. Matematikailag bonyolult levezetni, hogy ez mit is jelent, hétköznapi értelemben viszont az egész 2/3 – 1/3 részre osztásával kapjuk az aranymetszést.

A természetben szinte minden követi ezt a rendezési elvet. Beleértve az emberi arcot is. Minél jobban követik az aranymetszés szabályait és minél szimmetrikusabban helyezkednek el a szemek, a fülek és az ajkak, annál szebbnek látjuk a vizsgált arcot.

Dr. Julian Da Silva ma Hollywood legmenőbb plasztikai sebésze pedig egy számítógépes program segítségével kiszámolta, hogy matematikailag a legtökéletesebb arca Johnny Depp válófélben lévő feleségének, Amber Heardnek van. Arcának arányosságai 92.4 %-ban tökéletesek.

Az amerikai orvosnő ezután eljátszott a gondolattal, hogy milyen lehet, ha híres emberek arcainak elemeiből felépítené a legtökéletesebb arcot, meg is alkotta.

Valljuk be .... Nem lett átütő szépség.

Emily Ratajkowski – ajkak

Kim Khardashian – szemöldökök

Scarlet Jhoanson – szemek

Amber Heard – áll, orr

Rihanna – arcforma

Kate Moss – homlok

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját