Létrehozva: 2018.07.24.

Erre senki nem számított: Ezt tette lányai születésnapján a sztárdobos

A Hooligans ritmusfelelõse lányai születésnapi zsúrján sem hazudtolta meg önmagát, így hamar felforrósodott a hangulat.

Bár egy vérbeli rockzenészről nehéz elhinni, hogy az életébe belefér a család és egy-két gyerek, Kiss Endi rácáfol a sztereotípiára. Három lánya is van, Kiara, Bogi és Larissza, akiket rajongásig imád és kényeztet.

S mikor is kedveskedhetne nekik, ha nem a születésnapjukon, amit mindhárman júliusban ünnepeltek. A lányokra közös zsúr várt. A buli jól sikerült, ám megtudtuk, nem csak a kicsik szórakozhattak felhőtlenül, Endi a felnőttekre is gondolt.  

„A partira a lányok kis barátait is meghívtuk, és természetesen a szülők szintén hivatalosak voltak. Nagyon szeretek mulatozni, főleg, ha ünnepi az alkalom. Olyankor azon vagyok, hogy mindenki más is jól érezze magát. Több tortájuk is volt a gyerekeknek, rendeltünk ugrálóvárat és bűvészt is. Amíg a kicsit játszottak, a felnőttek legurítottak néhány pálinkát. Szeretem látni, amikor az egyébként zárkózott, vagy szabályokat követő emberek gátlásai feloldónak, és kapnak egy adagot a rock and roll életérzésből. Bevallom, ilyenkor nagyon figyelek, hogy mindenkinek tele legyen a pohara, szó szerint élvezem leitatni a szülőket”

– mondta nevetve Endi, aki nem tartja magát szigorú apának, ennek ellenére igenis felelősségteljesen igyekszik nevelni a lányait.

Ha szeretnél még több részletet megtudni a szülinapi buliról, keresd a %RIPOST% napilap keddi számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

Varga Judit kizárólag kalapemelést és szalutálást érdemel – a történetben szereplő Péter pedig mély megvetést és egy vödör sz*rt

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott