Létrehozva: 2018.04.05.

Emilio lebukott! Az énekes ismét bűnbe esett!

A zenész eddig igyekezett tartani a fogyókúráját, ám Bangó Margit születésnapja óta többször is a fazék fenekére nézett és bizony ez plusz kilókat eredményezett.

Egyre nehezebben tud ellenállni a kísértésnek Emilio, aki az utóbbi időben sokkal több nassolást enged meg magának. Először Bangó Margit születésnapján engedte el magát a zenész, de azt követően is többször engedett a hizlaló falatok csábításának.

Biztos vagyok benne, hogy most híztam. Tinával elmentünk fagyizni, lecsúszott egy kis tepertős pogácsa is, érzem, hogy híztam

 

- mondta Emilio, aki teljesen kikelt magából mikor a mérleg plusz három kilót mutatott. Emilio már többször megfogadta, hogy igyekszik jobban odafigyelni arra, mikor és mit eszik, elhatározása azonban nem tartott sokáig.

Az éj leple alatt ugyanis kilopózott a hálószobából és a félretett pizza majszolásába kezdett.

"Titkon reménykedtem abban, hogy Emilio meg tudja állni, de ez most nem sikerült. A legnagyobb baj az egésszel, hogy ez a falatozás ragályos. Ha Emilio elkezd enni, akkor eszik Vivi is, én is... De megfogadom, ma este még engedek a bűnözésnek. Holnaptól viszont vége, elég volt" - szabadkozott Tina, aki megfogadta, hogy végleg leszámol a hizlaló ételekkel...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott