Létrehozva: 2017.12.01.

Félmeztelenül találták meg az elrabolt nőt az erdőben

A fiatal nõt meg is erõszakolták, majd a semmi közepén hagyták, hogy ott fagyjon halálra.

A 25 éves nő csak a csodának köszönheti, hogy életben maradt: egy baráti társaság akart karácsonyra fenyőt lopni a kaliforniai erdőből, ők bukkantak rá az átfagyott, bolyongó fiatalra.

A nőt két ismerőse rabolta el, mert azt hitték, ellopta tőlük a kábítószerüket. A fiatalt vasárnap egy fehér furgonba tuszkolták, és meg sem álltak vele a hatalmas erdő közepéig. Ott a 44 éves Fred Sanderson megerőszakolta, míg párja, a 33 éves Johanna Knighten többször megütötte és megrúgta a nőt, majd elhajtottak.

A fiatalon csak a fehérneműjét hagyták rajta, miközben a reddingi erdőben havas eső esett, és a hőmérséklet is fagypont alá süllyedt. A nőnél nem volt mobiltelefon, és azt sem tudta, hol van, ezért egy kiégett fában húzta meg magát éjszakára, és a sáros pocsolyákból ivott.

Mivel 10 kilométerre volt a legközelebbi főúttól, könnyen előfordulhatott volna, hogy csak hónapokkal később találják meg, holtan. Szerencséjére azonban fatolvajok jártak arra, és azonnal a segítségére siettek.

A személyleírásoknak köszönhetően Knightent már elfogták a rendőrök, párja azonban még szökésben van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért