Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.05.28.

Emberöléssel gyanúsítják a nőt, akinek lányát halálra gázolta a vonat

A rendõrség elegendõ bizonyítékot gyûjtött, hogy meggyanúsítsa azt a nõt, akinek a négyéves lányát múlt héten elgázolta a vonat Dévényújfalunál.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, a négyéves kislány és édesanyja a sínek mellett sétált, amikor a Jókút felé haladó vonat elsodorta a gyereket. A vonat vezetője ugyan működésbe hozta a vészféket, az ütközést azonban már nem tudta megakadályozni. A kislány nem élte túl a balesetet, édesanyját felső végtagsérüléssel szállították kórházba.

A pozsonyi Egyetemi Kórház szóvivőjének tájékoztatása szerint a nőt megoperálták, állapota stabil, a következő napokban kiengedik a kórházból. A TV JOJ egy rendőrségi forrása szerint amikor a mozdonyvezető elkezdett dudálni, a nő és gyereke lehúzódott a sínekről, de ahogy a szerelvény a közelükbe ért, hirtelen visszamentek a vonat elé.

A szlovák rendőrség emberöléssel gyanúsította meg a 31 éves nőt. A gyanúsított szabadon védekezhet, amennyiben bűnössége beigazolódik, akár 2-től 5 évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhetik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-