Létrehozva: 2018.10.13.

Emberi csontok a Dunából kihúzott autóban: Sötét titkok derültek ki...

Egy 2011-ben eltûnt férfi maradványait találhatták meg Dunakeszinél.

Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, egy emberi maradványokkal teli autót húztak ki a Dunából Dunakeszinél a napokban, benne előbb egy koponyát majd egy combcsontot is találtak. A Blikk információi szerint egy nő még 2011-ben jelentette be a rendőrségen, hogy eltűnt az autója és a fia, lehetséges, hogy most megoldódik a rejtély!

Azt hiszem, attól rettegett, hogy a fia rossz társaságba keveredett, és mindvégig bízott benne, hogy egyszer majd csak hazaállít. Ha kiderül, hogy meghalt, az borzasztó lehet az édesanyának, de idővel megnyugszik és megszűnik a rettenetes bizonytalanság, amivel hét éve kénytelen együtt élni

– vélekedett az asszony egy korábbi munkatársa a lapnak.

A fiatalembert egyébként jóravaló, jól nevelt, ugyanakkor érzékeny lelkű fiúnak ismerték, aki sosem csinált balhét és a barátait sem nagyon hozta fel a társasházba, ahol élt a szüleivel. A város egyik ételbárjának munkatársai közben felidézték, hogy évekkel korábban elterjedt a hír, miszerint, egy fiatalember egy autóval belehajtott a Dunába.

A rendőrség egyelőre közigazgatási eljárás keretein belül vizsgálja a történteket, azaz kizárták a gyilkosságot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-