Létrehozva: 2018.02.21.

Az emberi butaság miatt szenvednek a panelházakban

Évek óta szenvednek az ágyi poloskáktól a lakótelepen élõk! Ördögi körbe kerültek, mégis képtelenek összefogni, pedig annak érdekében, hogy végleg eltûnjenek a vérszívók, együttmûködésre van szükség.

Ellepték az ágyi poloskák a fővárosi, Havanna utcai lakótelep egyik házának a lakásait, s a bogárirtás csak ideig-óráig használ. A rovarirtókat ugyanis nem engedik be mindegyik lakásba, így a kártevők újra meg újra megjelennek.

"Kilakoltatták a ház egyik lakásából a lakókat, mert hatalmas kosz volt náluk, és a rovarirtókat sem engedték be. Akkor a bútorok mozgatásával felbolydították a bogarakat, azóta folyamatosan szenvedünk az ágyi poloskáktól" – mesélte az egyik lakó a %Ripost%-nak, aki a nevét nem akarta elárulni: fél, hogy megszólják, amiért poloskás helyen lakik. Pedig ez nem az ő hibája.

Nekem 150 ezer forintomba került, hogy eltűnjenek az ágyi poloskák az otthonunkból, háromszor is kihívtam a szakembert. Végül elköltöztünk

– mesélte a lapunknak Gábor.

"Az emberek nem merik elmondani egymásnak, hogy poloskás a lakásuk, pedig csak teljes összefogással, egyszerre irtással lehetne tartósan megoldani ezt a helyzetet."

A %Ripost% a lakóház bejáratánál és a liftben is talált felháborodott felhívást.

Ne dugd a fejed a homokba! Ez ágyi poloskával fertőzött háztömb! Ha mindenki szól, ingyenes! Vagy így jó sok embernek?

– áll a papíron, arra utalva, hogy ingyenes az irtás, ha az egész lakótömb fertőzött.

Arról, hogy a szakember szerint miért nőtt meg a poloskákkal fertőzött lakások száma, és mit tehetünk ellenük, bővebben a szerdai %Ripost% napilapban olvashatsz! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A megbüntetett Alonso csapata óvást nyújtott be, kizárhatják a Ferrarit

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

magyarnemzet.hu

Óriási doppingbotrány miatt magyar úszók olimpiai helyezése is változhat

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

hirtv.hu

„Megb@szlak és megöllek!” - ismét lecsapott a dorogi rém

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz