Létrehozva: 2017.10.04.

Embercsempész svájci politikus került bíróság elé

A baloldali svájci politikus végül felfüggesztett pénzbüntetéssel megúszta. 24 észak-afrikai bevándorlót csempészett át illegálisan a határon.

Szerző Gaál József

Lisa Bosia Mirra a Svájci Demokrata Párt tanácsosa valamint egy migránsokat segítő civil szervezet alapítója szokatlanul enyhe büntetéssel úszta meg azt, hogy 2016-ban két tucat észak-afrikai illegális bevándorlót csempészett a át a svájci-olasz határon - írja az amerikai Breitbart.

A 43 éves politikusnő tavaly nyáron bukott meg egy közúti ellenőrzés során. Autóját Svájc déli határánál található Stabio környékén állították meg a hatóságok. A jármű átvizsgálása során pedig négy, kiskorú illegális migránst találtak a határőrök a kocsi csomagterében.

A bellizonai bíróság egy éven keresztül tartó tárgyalássorozat után most nem jogerősen 8800 svájci frank, azaz átszámítva nagyjából 2,5 millió forint megfizetésére kötelezte Mirrat. A nő persze méltatlannak tartja az ítéletet és fellebbez.

Az ítéletet kihirdető bíró az indoklásában úgy fogalmazott, hogy Mirrat a jó szándék és humánus gondolatok vezérelték, ezért született a svájci joggyakorlathoz képest ilyen enyhe ítélet.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő