Létrehozva: 2017.07.27.

Elzáratja a pápa a Vatikán 100 kútjának a vizét!

A nagy akció napokon belül megtörténik, ezért jobb, ha a magyar turisták is számítanak rá! A szentatya reméli, hogy ezzel segíthet a rendkívüli szárazság miatt szenvedõ Róma lakosain is.

A Vatikán minden kútját elzárják a napokban – jelentette az RT.com, a pápai szóvivő nyilatkozatára hivatkozva. A döntést az általános olaszországi vízhiánnyal, valamint azzal magyarázták, hogy Ferenc pápa számára is fontos a környezet megóvása.

Van olyan helyzet, amikor nem pazarolhatsz és áldozatot is kell vállalnod

– mondta a szóvivő a Reutersnek. A Vatikán reméli, hogy a kutak elzárásával több víz jut a római lakosoknak is.

A június óta tartó szárazság és a megnövekedett fogyasztás miatt
ugyanis drasztikusan csökkent a Rómát ellátó Bracciano tó vízszintje.

Róma vezetői pedig úgy döntöttek, hogy e hét végétől már nem szivattyúznak ki több vizet a tóból, mert félő, hogy annak végleges kiszáradása súlyos veszélybe sodorná az olasz főváros lakóinak életét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil