Létrehozva: 2016.09.26.

Eltűnt két migránsgyermek: elbujdostak a kitoloncolás elől

Csütörtök reggel óta keresi a rendõrség a két gyereket, már helikoptert is bevetett a hatóság...

Graz közeléből tűnt el az a két kiskorú, akiket csütörtök reggel óta keres a rendőrség. A gyerekek akkor szaladtak el szüleikkel együtt a helyi iskolából, amikor rájöttek, hogy rendőrök jöttek értük, mert ki akarják őket toloncolni Ausztriából. A szülők időközben megkerültek, arra azonban nem tudtak felelni, hogy hol van a két gyermekük. A hatóságok már helikoptert is bevetettek, hogy mihamarabb megtalálják a két kis eltűntet – írja a krone.at. 

A helyi rendőrség szóvivője szerint valószínű, hogy elrejtőztek vagy valakik rejtegetik őket. 

Nagy a felháborodás

Egy osztrák Zöld párti képviselő szerint nagyon tapintatlan a rendőrség intézkedése. Ha már ilyen ítélet született, akkor azt lehetne diszkrétebben is kezelni, nem az iskolából elvinni őket. Sabine Jungwirth szerint az lenne a cél, hogy a külföldről jött emberek és gyermekeik beilleszkedjenek az osztrák társadalomba. Az ilyen esetek azonban jócskán nehezítik a dolgukat. Az üggyel kapcsolatban az iskola igazgatónője is elmondta a véleményét:

A szívünk szakad meg. Keményen tanultak mind a négyen németül, teljesen jól beilleszkedtek, még a karácsonyt is együtt ünnepeltük...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat