Létrehozva: 2018.01.02.

Elszabadult a pokol, egy embert lefejeztek, sok a halott

Többen meghaltak, illetve megsebesültek az õrült helyzetben.

Kilenc fogoly meghalt és további 14 megsérült hétfőn egy brazíliai börtönlázadásban. A zavargások során rengetegen elszöktek - jelentette az O Estado de Sao Paulo című brazil újság.

A lap szerint 106 fogoly szökött meg a főváros közeli Goiania város börtönéből. Közülük a hatóságoknak eddig csupán 27-et sikerült  elfogniuk. A lázadásban életét vesztett kilenc fogoly egyikét a híradások szerint lefejezték.

A szörnyű eset kapcsán a lap felidézi az éppen egy éve kitört amazoniai véres börtönlázadást, amely során 56-an haltak meg és több áldozat holttestét lefejezték.  A régóta tartó bandaháborúk miatti akkori zavargás börtönbeli összecsapások egész sorozatát indította el, amely során 2017 januárjának első húsz napjában összesen mintegy 130 fogoly vesztette életét.

Nemzetközi jogvédő szervezetek gyakran bírálják az országot, mert túlzsúfoltak a börtönök és gyakoriak a lázadások. A cellák gyakran annyira telítettek, hogy lefeküdni sincs bennük hely.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

life.hu

Megszólalt II.Erzsébet bizalmasa: így viselkedett a királynő a színfalak mögött

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt