Létrehozva: 2018.05.20.

Elszabadult a pokol, a földön fekve is rugdosták a 75 éves polgármestert

Üvegekkel dobálták, többször fejbe rúgták Szaloniki 75 éves polgármesterét.

Az idős politikus egy első világháborús emlékműnél tartott ünnepségen vett részt, melyet a törökök által legyilkolt görögök emlékére tartottak.

A tömeg egy része előbb palackokkal és kövekkel kezdte el dobálni, majd nekiestek Jannisz Butarisznak és a földre vitték, rugdosni kezdték. A menekülő polgármester járművét is megtámadták - írja a 444.

Butarisz függetlenként politizál, viszont fiatalon kommunista volt, most is inkább a baloldali irányba húz. Támadói szélsőjobbos fiatalok voltak.

A politikus elleni támadást a kormányzó Sziriza párt fasiszta támadásnak minősítette, az ország miniszterelnöke és a jobbközép ellenzék is elítélte.

Butariszt a görög jobboldal azért támadja mostanában, mert nagyon megengedő az álláspontja a Macedóniával folytatott névvita ügyében. A görögök hosszú évek óta bojkottálják Macedónia EU- és NATO-csatlakozási tárgyalásait, mert szerintük a Macedónia elnevezés kizárólag a görögországi tartományra vonatkozhat, ennek értelmében Macedóniának (mármint az országnak) nevet kell változtatnia. Az ENSZ-ben is csak Macedónia, Egykori Jugoszláv Tagköztársaság néven lehetett tag.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Megdöbbentő hír érkezett a magyar válogatottról: súlyos sérülést szenvedett az egyik kulcsjátékos - fotó!

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat