Létrehozva: 2017.10.27.

Elszabadult a pokol a déli határon!

Egyre nagyobb a mozgolódás a szerb-magyar-horvát határon. Az elmúlt napokban a kerítés ellenére egyre nagyobb fogásokról számolt be a rendõrség. A bólyi erdõben egy 70 ember megölésével gyanúsított pakisztáni férfit kaptak el.

Rengeteg a dolguk a baranyai és Bács-Kiskun megyei rendőröknek! Míg korábban úgy tűnt, az embercsempészek és migránsok a román határ felől próbálkoznak, ahol egyelőre nem véd a kerítés, az utóbbi időben mégis inkább

a magyar-horvát-szerb határ mellett alakult ki egy rejtélyes háromszög.

Ott, ahol egyre-másra bukkannak fel illegálisan Magyarországon tartózkodó migránsokkal teli furgonok

Tömegével jönnek a kerítéssel zárt határszakaszról is

A hónap elején 18 embert kaptak el Hercegszántónál, kedden az M60-os autópálya sárközi pihenőhelyénél egy 37 migránssal megrakott furgont kapcsoltak le a rendőrök. Az autót egy 45 éves szerb férfi vezette, aki indiaiakat, pakisztániakat és afgánokat szállított. Alig telt el két nap, a rendőrök a mindössze 50 kilométerre lévő bólyi erdőben kaptak el 42 illegális bevándorlót, köztük egy, nemzetközi elfogatóparancs alapján körözött, 70 ember megölésével gyanúsított pakisztáni férfit is.

Fiatalokat támadtak meg az autópályán

Innen ugyancsak pár méterre, szintén az M60-as autópálya baranyai szakaszán

szombat éjjel két pécsi lányt és egy fiút támadtak meg vélhetően migránsok,

akik a beszámoló szerint a pálya szélén húzódó árokban lapultak meg. „Hazafelé közlekedtünk az M60-as autópályán, Mohács közelében. Mivel sehol nem láttam más autót, megálltam néhány percre és kinyitottuk az anyósülés felőli ajtót, hogy a barátnőm levegőzhessen, mert nem érezte jól magát. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy több férfi rohan az autó felé az autópályán és az autópálya melletti árokból. Gyorsan becsuktam a nyitott ajtót és bezártam az autót a centrálzárral. Épp időben, mielőtt a férfiak (beesett arcuk, elnyűtt ruháik miatt egyértelműen migránsoknak tűntek), talán nyolcan, odaértek és megpróbálták feltépni az ajtókat, hogy az autóba bejuthassanak. Mikor láttam, hogy nem ütök el senkit, amilyen gyorsan tudtam, elhajtottam” – írta meg az egyik lány a pecsma.hu portálnak a velük történteket.

Komoly mozgás indult meg a Fekete-tengeren

A pécsi eset egy figyelmeztetés, amire úgy tűnik, szükség is van a különös háromszögben. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a kettős határzár ellenére hogyan, pontosabban honnan jutnak migránsok a térségbe.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója szeptember elején arról beszélt, hogy a magyar határőrizet megszigorítása után tolódott az útvonal a szerb-román határ felé, hogy onnan lépjenek a migránsok magyar területre. Mint mondta, pár hete kezdődött meg a komoly mozgás a Fekete-tengeren keresztül. Emellett azonban úgy tűnik, valahogy a déli határainkon is beszivárognak a bevándorlók. Megkérdeztük az ORFK-t is, hogy mitől nehezedhet ekkora nyomás a déli hármashatár környékére, továbbá, hogy vajon tudják-e, pontosan hol törhetik át a migránsok a kerítést, de lapzártáig még nem kaptunk választ.

 

A Fővárosi Főügyészség közben indítványozta a 70 ember megölésével gyanúsított bérgyilkos, Atif Z. ideiglenes kiadatását, amit a Fővárosi Törvényszéken el is rendeltek. A férfi azonban nem járult hozzá az egyszerűsített kiadatáshoz – úgy gyorsabban mehetett volna -, ezért a nemzetközi szabályok szerint most először meg kell várnunk a hivatalos kiadatási kérelmet a pakisztáni hatóságoktól, és majd csak utána folytatódhat a kiadatás, amiről utolsó körben az illetékes magyar miniszter dönt majd. Az nem teljesen világos, hogy Atif Z. miért akart még maximum negyven napig egy magyar börtönben maradni, de vélhetően abban bízik, valahogy kereket oldhat…

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-