Létrehozva: 2016.07.08.

Először beszélt lecseréléséről Várkonyi Andrea

15 év után, bõ két hónapja intett búcsút a TV2 Tények címû mûsorának. Most elmesélte, hogy miként élte meg a történteket.

Ahogy azt már mindenki jól tudja, április végén elbúcsúzott a Tények nézőitől Várkonyi Andrea, hogy átadja helyét a visszatérő Marsi Anikónak, ő maga pedig új kihívások elé nézzen.

Azt az utolsó tényekes adásában is érezhettük, hogy nagyon megviseli a búcsú, hiszen másfél évtizeden át volt az élete része a hírműsor, viszont ezidáig nem beszélt arról, hogy miként érintette a nagy változás.

"Olyan lelkiállapotban voltam, mintha szakítás után lettem volna. Ugyanazokon a stációkon mentem keresztül, mintha a szerelmem hagyott volna el: egyik pillanatban szidtam, hogy miért lépett le, majd örültem, hogy így alakult, mert ha nem így lett volna, én hagyom faképnél."

Bevallom, nem tudtam, mi lesz, de abban biztos voltam, hogy a káoszban rejlik az újrakezdés lehetősége

- mondta a Best magazinnak Andi, majd hozzátette, hogy hamarosan visszatér a képernyőre. De azt nem árulta el, hogy az újjászülető Naplóban vagy egy másik műsorban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban