Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.20.

Elmondta a győri rab, hogyan sikerült megszöknie a bíróság udvaráról

Z. Krisztiánt a szökése után nagy erõkkel keresték, majd egy hét után Gyõrszentivánon fogták el.

A tárgyalóteremben vettem észre, hogy ki tudom húzni a kezem a bilincsekből, mert lazán rögzítették. Az engem kísérő BV-s rágyújtott, kicsit elfordult jobbra, én megvártam, még két slukkot szív, aztán kihúztam a kezeimet és elfutottam" - mondta a Győri Járásbíróságon Z. Krisztián. 

A Kisalföld azt írja, hogy a 33 éves férfi nagyon megbánta, hogy kihasználta a helyzetet és megszökött. 

"Bennem volt, hogy föladom magam, de nem tudtam rávenni magam, hogy besétáljak a rendőrségre. Nem bíztam bennük, ugyanis ők és a bíróság szerintem igaztalanul intéztek el tizenegy évre."

A %Ripost% beszámolt, hogy szeptember 12-én Győrben és környékén hajtóvadászat indult Z. Krisztián után, aki a bíróság udvarán kihúzta a kezeit a bilincsből futásnak eredt. Sokáig azonban nem élvezhette a szabadságot, nyolc nappal később elfogták. Egy ismerőse árulta el. 

A férfit korábban 12 év fegyházra ítélték, jelenleg is Sopronkőhidán raboskodik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát