Létrehozva: 2019.03.13.

Ellepték a Határ úti metrómegállót a TEK-esek, videón az akció

Összehangolt akcióban több embert is elfogott a budapesti rendõrség és a TEK a város több kerületében. Többeket az otthonukban, de egy férfit a forgalmas Határ úti metrómegálló közelében fogtak el. Újfajta droggal üzleteltek.

A város több pontján is lecsaptak kedden a rendőrök és a TEK-esek. Egy drogkereskedelemmel foglalkozó banda tagjait vették őrizetbe. 

A nyomozók a VIII. kerületi Corvin sétányon két társasházból elvitték a 38 éves L. Gyulát, a 36 éves H. Mariannát és a 20 éves L. Gyulát. A két lakás átkutatásakor cigarettát és rejtélyes sárga port, valamint több százezer forintnyi készpénzt foglaltak le, valamint egy Mercedes terepjárót is elvittek a helyszínről.

Ezzel egy időben a XVIII. kerületi Darányi Ignác utcában a 31 éves K. Dezsőt is elfogták. Az ő lakásában kábítószergyanús fehér port, fecskendőket és készpénzt találtak a rendőrök. Ám az akció leglátványosabb része a Határ úti metrómegállónál volt, ahol a 38 éves N. Róbertet fogták el a nyílt utcán. 

Az elfogott öt embert előállították és gyanúsítottként kihallgatták. Ellenük a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságon bűnszövetségben elkövetett pszichoaktív anyaggal való kereskedés miatt indítottak nyomozást.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

travelo.hu

Ez a 10 legszebb tóparti üdülőhely Európában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Fotók a tragédia helyszínéről: nem élte túl a karambolt a sofőr Ágasegyházánál

NÍNÓ

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

NÍNÓ

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

NÍNÓ

"Ott zokogott szegény nő" – hároméves kisfiú zuhant ki az ötödikről Csepelen, ez mentette meg a biztos haláltól

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot