Létrehozva: 2015.06.25.

Elkészült a világ leggazdaságosabb dízelmotorja!

A finn erõforrás elképesztõ hatásfokon üzemel. Kár, hogy nagyobb, mint a szomszéd teherautója.

Szerző Gergely Dániel

Mintha Gulliverként az óriások földjére csöppennénk, olyan érzés lehet ellátogatni a Wärtsilä dízelmotor-gyárába: itt ugyanis nem személygépkocsik, nem is kamionok, hanem teherhajók számára gyártanak gázolajjal működő erőforrásokat.

A finn specialista tíz évvel ezelőtt már beírta magát a Guinness rekordok könyvébe,

ők építették meg ugyanis a világ legnagyobb teljesítményű dízelmotorját, egy 25 500 literes, 110 000 lóerős V14-es blokkot. A cég most ismét világcsúccsal rukkolt elő, bár új rekorderük jóval kisebb, mint a 13,4 méter magas, 27 méter hosszú izompacsirta, és nem is erejével, hanem üzemi hatásfokával büszkélkedhet.

A közepes méretű kompokhoz és óceánjárókhoz kifejlesztett, gázolajjal vagy gázzal működtethető Wärtsilä 31 legnagyobb, 16 hengeres kivitelében is csupán 8,7 méter hosszú, a V8-as kivitel pedig egészen kompaktnak számít a maga 6,2 méteres hosszával. A teljesítmény hengerenként 610 kW, azaz 830 lóerő. Az igazán nagy dolog azonban az, hogy milyen kevés üzemanyagból képes előállítani ezt a teljesítményt: üzemórára lebontva 165 gramm gázolaj elégetésével biztosít egy kilowattot.

Ebből persze könnyen kiszámítható (már ha jól számolunk), hogy 60 perc alatt hengerenként (!) pont 100 kilónyi üzemanyag válik energiává, valamint légnemű és szilárd égéstermékekké a motorban. Hengerenként.

Ez gigantikus mennyiség, de még mindig jóval kedvezőbb, mint bármely konkurens erőforrás fogyasztása.

Ezen a szinten már pár százalékos különbség is iszonyatos megtakarítást eredményez, nem csoda hát, hogy ünnepelnek a finnek. Külön öröm, hogy a modern szelepvezérlési és üzemanyag-befecskendezési rendszerekkel szerelt motor karbantartási periódusa is hosszabb, mint a legtöbb konkurensé: az első szervizt például kettő helyett elég nyolcezer üzemóra után megejteni.

Szerző Gergely Dániel

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-