Létrehozva: 2017.04.29.

Elkészült a második sor kerítés a magyar-szerb határon

Elkészült a kétsoros kerítésrendszer második kerítése a magyar-szerb határ teljes, 155 kilométeres hosszán.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Röszkén tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar határvédelem minden eddiginél erősebb, tovább nőtt a biztonság.

A kormány azért döntött a második kerítés megépítése mellett, mert fel kell készülni akár az eddigieknél is nagyobb migrációs nyomásra

– hangsúlyozta a politikus.

Az Európát sújtó tömeges bevándorlás két éve folyamatos, a balkáni útvonal változatlanul aktív – közölte az államtitkár, hozzátéve: a nyár közeledtével pedig egyre több migráns indul el a kontinens felé.

Olaszországba az év első négy hónapjába 33 százalékkal több migráns érkezett, mint az előző év hasonló időszakában. A nemzetközi embercsempész-szervezetekkel szembeni fellépés eredménytelennek látszik.

A politikus rámutatott, hiába született döntés a máltai uniós csúcson arról, hogy Líbiában kell hot spotokat létrehozni, ez a mai napig nem történt meg, s az Afrikából Európába induló hajókat sem fordítják vissza. Az EU és Törökország között létrejött megállapodás sorsa is bizonytalan, felmondásának beláthatatlan következményei lennének.

A jogi határzár egy hónapja életbe lépett szigorításának hatására a migránsok elkerülik a magyar határt. Ez és a második sor kerítés elkészülte lehetővé tette az eddig erőn felül teljesítő rendőrségi és honvédségi állomány létszámának csökkentését a határon.

Az államtitkár közölte, a második sor kerítés kialakítása 4,8 milliárd forintba került. A helyszínen kiosztott tájékoztató szerint a büntetés-végrehajtási szervezet hatvan napon belül végezte el a munkát, melyben a bv 150 szakembere és 700 fogvatartott vett részt. A második sor kerítést két méter magasan 8 milliméter átmérőjű hegesztetett síkhálóval erősítették meg, és a szükséges helyeken NATO-dróttal szerelték föl.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen