Létrehozva: 2017.06.27.

Elképesztő sztori: 20 éve hajótörtöttként él az egykori milliárdos

Az egykori milliárdos 20 éve döntött úgy, hogy hátralévõ életét egy lakatlan szigeten tölti. Évente legfeljebb egy tucat turista látogatja meg, és Robinson bácsinak szólítják.

Dúsgazdag üzletember volt Ausztráliában a most 73 éves David Glasheen. Nyolcmilliárd forintnak megfelelő vagyonának nagy részét egyik napról a másikra veszítette el az 1987-es tőzsdei krachban, ráadásul ezután még a felesége is elhagyta.

"A következő néhány év nagyon kemény volt! A feleségem is sok pénzt vesztett, és engem hibáztatott. A családom 1991-re teljesen széthullott" - emlékezett vissza.

Glasheen még bíróság elé is került, válásukkor pedig a felesége szinte mindent vitt. Vagyona megmaradt részére a bank tette rá a kezét. 1993-ra az egykori milliárdjaiból szinte alig maradt, ezért a férfi kiutat keresett szorult helyzetéből.

Az ötlet, hogy egy lakatlan szigeten éljen, akkori barátnője fejéből pattant ki. Ekkor hallott először a Restoration-szigetről, amely Ausztrália keleti partvidékén fekszik. Majdnem 100 hektáros érintetlen természet. Úgy tervezték, hogy egy 60 szobás luxusüdülőhelyet építenek ide, ami ismét a csúcsra repíthetné őket.

Végül a balszerencse itt is utolérte a férfit. A terv túl nagy falat volt a számukra. A környékbeli bennszülöttek miatt lehetetlen volt megvalósítani. A barátnő nem bírta cérnával, és ő is faképnél hagyta Davidet, ő maga pedig ottragadt a szigeten. Idővel szakállat növesztett és már a ruháit sem hordta. Bukását pedig egyáltalán nem bánta meg.

Az elmúlt két évtizedben a saját két kezével alakította otthonná a szigeten található II. világháborús előőrsöt. Áramot pár napelemmel nyer, korlátozott internet-hozzáférést is sikerült intéznie és mostanra egy ásott kútja is lett, amiből tiszta vizet tud szerezni...

Saját maga termeszti a zöldségeket, rákot, halat fog a tengerből, ezt eszi. Néha kiruccan a szárazföldre is, hogy másfajta élelmiszert is beszerezzen. 

Az évtizedek alatt egyetlen társa egy kutya volt, ami ottragadt vele a szigeten, de pár éve megmarta egy kígyó és elpusztult. Azóta szerzett egy másik ebet maga mellé, mert azért mégiscsak rossz egyedül.

Évente pár alkalommal turisták keresik fel a szigetet, ekkor találkozik emberekkel. Egyszer még Russel Crowe is meglátogatta a férfit, akit már csak Robinson bácsinak hívnak a környékbeliek.

A modern Robinson Crusoe-nak csak egy partner hiányzik, akivel megoszthatná az ágyát is. Még egy internetes társkereső oldalon is adott fel hirdetést, de eddig csak egy olasz lány jelentkezett.

"Rövid időre itt volt egy lány, de állandóan nyílt kapcsolatról beszélt, nem tudtam, hogy mi ez, azt hittem, azt jelenti, hogy nincsenek titkaink egymás előtt" - árulta el naivitását a szigetlakó.

Ha manapság is milliárdos lenne, szintén a tengerparton tengetné nyugdíjas napjait és rákot enne, csakhogy akkor vaskos summákat fizetne ezért...

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek