Létrehozva: 2016.06.27.

Elképesztő pletykák Vilmos hercegről

34 éves lett a leendõ brit uralkodó, aki már hosszú idõ óta a bulvár sajtó egyik kedvenc céltáblája. Ezek voltak az eddigi legmerészebb elméletek róla.

Miután születése óta a világ szeme előtt él, gyakorlatilag mindent tudunk Vilmos hercegről. De mi az, ami tényleg igaz vele kapcsolatban, és mi az, ami csak pletyka? Ugyanis rengeteg szóbeszéd és álhír terjed a trónörökösről, amiket a legtöbben kész tényként kezelnek.

Ezért most a herceg születésnapja alkalmából összeszedtük az elmúlt évek legnagyobb visszhangját kiváltó pletykáit, melyeket Vilmosról terjesztettek el.

Soha nem lesz király

Az egyik állandóan visszatérő álhír arról szól, II. Erzsébet gondoskodott róla, hogy még a halála után se ülhessen a trónra unokája. Ugyanis Katalin Dianára emlékezteti, és szó szerint rosszul van a gondolattól, hogy egy ilyen nő legyen Anglia első számú hölgye.

Kamilla gyűlöli

Ez szintén évről-évre felbukkan a brit sajtóban. A bennfentesek szerint a mostohaanyja ki nem állhatja a herceget, hiszen Károly miatta nem lehet majd király, és így ő királyné.

Ikreik lesznek

Amióta egy párt alkotnak Katalinnal, körülbelül fél évente kitalálja valaki, hogy ikreket vár a hercegné. Függetlenül attól, hogy a valóságban terhes-e a nagyobbik Middleton-nővér.

Elválnak Katalinnal, mert...

- A herceg nem akar több gyereket, a hercegné még kettőt szeretne

- Vilmos igazából még egy régi barátnőjébe szerelmes, és Katalin csak a B-terv. Ezért a hercegné mindenkire féltékeny.

- A királynő utálja Katalint, és szeretné őt is a családon kívül tudni, akárcsak anno Dianát.

Elképesztően unalmas

Egyes brit újságírók szerint a herceg a létező legegyszerűbb teremtmény, aki egyedül az anyja, a felesége és a gyerekei miatt érdekes. Ellenben az öccsével, Harry-vel, aki a tökéletes aranyifjú mintaképe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő leleplezés Bécsben: megvan honnan pénzelik Magyar Pétert- videó

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"