Létrehozva: 2017.05.17.

Elképesztő lesz a nyár időjárása! Nem fogsz hinni a szemednek!

Ez az év igazi meglepetést tartogat: méghozzá a tökéletes nyarat. Figyelj, mutatjuk!

Szerző Ripost

Évek óta panaszkodunk amiatt, hogy kimarad a tavasz, a télből pedig egyből ugrunk át a nyárba. Ebben az évben viszont az időjárás, úgy tűnik, megpróbálja teljesíteni a kívánságokat. Hiányzott a változatos, izgalmasan szeszélyes, tavaszi időjárás? Egyetlen szavunk sem lehet, hiszen idén bőven volt részünk izgalomban. Szeretnénk végre egy kellemes, napsütéses, meleg, de mégsem kánikulával fullasztó nyarat? Ez az óhaj is teljesülni látszik - az előrejelzések szerint ugyanis olyan nyarunk lesz, mely meglepően tökéletesnek tűnik a meteorológusok szerint.

A június első fele még inkább csak bemelegítés lesz. Általában 22-23 fok körüli maximum lesz a jellemző, és lesz részünk felhős napokban is.

Ezt követően elkezdi igazi arcát mutatni az évszak, és június második felére már bőrünket cirógató, kellemes 25-26 fokokat élvezhetünk kevés felhővel és sok-sok napsütéssel.

A július csodás strandidővel köszönt ránk. 30 fok körüli csúcsok és csak kevés felhő fogja kísérni az első felét, éjszakára pedig éppen annyira kellemesen hűl le a levegő, hogy felüdülést hozzon, de alkalmas legyen késő esti, kerti beszélgetésekre is a hőmérséklet.

Július második fele is hasonlóképpen zajlik majd, panaszra tehát várhatóan egy szemernyi okunk sem lesz.

És hogy mit mond az előrejelzés augusztusra? Hasonló folytatást, kellemes nyaraló- és strandidőt. Így aztán igazán boldogan és szeretettel várhatjuk majd az év egyik legcsodásabb évszakát.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

life.hu

Kiss Ramóna és testvére, Debóra: "Amikor én megkomolyodtam, ő akkor őrült meg"

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

hirtv.hu

Gulyás Gergely is reagált Magyar Péter hangfelvételére

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

ÉLETMÓDI

360 millióért duplex lakása is lehet, és 135 négyzetméteres terasza a belvárosban!

ÉLETMÓDI

Megszállottan szerelmes vagy a párodba? Lehet, Bovaryné-szindrómád van

ÉLETMÓDI

Így erősítsd meg otthon a gátizmaidat! Nem csak nőknek!

ÉLETMÓDI

Nem tudsz dönteni az indukciós és a kerámia főzőlap között? Segítünk, melyiket válaszd!

ÉLETMÓDI

A kínai horoszkóp felfedi: ezekre a jegyekre szenvedés vár márciusban

ÉLETMÓDI

Még reggel is az álmod hatása alatt vagy? Ez történhetett!

ÉLETMÓDI

Rámenős és domináns - 4 csillagjegy, akikkel szemben esélyed sincs!

ÉLETMÓDI

Bárkire lecsaphat a titokzatos Hashimoto-kór. Ezekre a jelekre figyelj!