Létrehozva: 2017.04.13.

Elképesztő húsvéti őrület vár ránk

Ma és holnap mindenki egyszerre indul útnak! Az idei az elsõ húsvét, amikor négynapos lesz az ünnep, hazaindulnak a vendégmunkások, jönnek a turisták, a nagyvárosokból tavaszi szünetre mennek a diákok, és mindenki szeretne eljutni a rokonaihoz. Számítsunk rá, hogy sem autóval, sem tömegközlekedéssel nem lesz egyszerû az utazás.

Vannak, akik már korábban kivették a szabadságukat, de a többség ma és holnap kel útra. Több mint százezren jönnek haza külföldről az ünnepekre, és vagy 70 ezer, nálunk dolgozó külföldi indul haza. Több mint százezer kollégista, otthonától távolabb tanuló középiskolás és főiskolás, egyetemista szeretne hazajutni, hiszen ma kezdődik a tavaszi szünet.

Turisták áradata: minden szálláshely foglalt

De megindul a turisták áradata is: háromszor annyian foglaltak szállást húsvétra, mint tavaly, gyakorlatilag megteltek a szálláshelyek, de külföldre is százezrek indulnak. S akkor még nem szóltunk azokról, akik rokonlátogatást terveztek, szeretnék felkeresni a távol élő szülőket, nagyszülőket, testvéreket. Így aztán várhatóan az egész országban csúcsforgalom várható.

 

Sokfelé most túrták fel az utakat

Nem könnyíti meg a közlekedést, hogy sok helyen viszont éppen a tavaszi útkarbantartási munkálatok miatt fel van túrva az aszfalt, és még ha nem is dolgoznak az ünnepeken, lezárásokra, útszűkületekre számítani lehet. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy az építkezéseknél és tereléseknél kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávokba az autósok. Gyakoribb lesz a rendőri ellenőrzés, különösen a gyorshajtókat és az ittas vezetőket próbálják meg kiszűrni. Valamelyest segíti a közlekedést a kamionstop, ami ma este tíz órától 14-én este tíz óráig, majd szombaton este tíz órától hétfő este tíz óráig lesz érvényben.

Aki autóval indul útnak, az jóval hosszabb menetidővel kalkuláljon, és feltétlenül vigyen magával vizet, meleg takarót, valami harapnivalót.

 

Változnak a menetrendek is. Hogy mi lesz a helyzet a tömegközlekedésben, mire számítson az üzletekben és mi lesz nyitva a hosszú, négynapos hétvégén, megtudhatja a csütörtöki Ripost napilapból!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Építészetileg is különleges a sziklahasadékba épített kápolna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Műsorváltozás a Hír Tv-ben: adásba kerül a Frizbi Tv Varga Judittal készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast

INSIDER

Készülj fel a hosszú hétvégére: ilyen idő lesz húsvétkor

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten