Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.31.

Elképesztő: Ezért szabadulhat a darálós gyilkosság gyanúsítottja

Két éve májusban az egész országot megrázta a darnózseli családanya tragédiája, akinek csak ledarált és elégetett maradványait találták meg. Az apa most nyilatkozott.

Minden jel arra mutat, hogy a brutális kegyetlenséggel elkövetett darnózseli gyilkosság örökre megoldatlan marad, ugyanis a korábban gyógymasszőrként dolgozó Kovács Judit meggyilkolásával gyanúsított férj ellen semmilyen kézzelfogható bizonyítékot nem találtak a szakértők. Az áldozat édesapja megtörten nyilatkozott a Borsnak a keddi tárgyalás után.

"Nem sokkal eltűnése előtt, májusban találkoztam utoljára a lányommal. Judit ugyan félt a vejemtől, a házasságuk már rég megromlott, de vissza akart költözni a közös házba, nem bírta a gyerekei nélkül. János azonban hallani sem akart erről, szerintem ezért végzett a lányommal. Én figyelmeztettem Juditot, azt mondtam neki, nem vagy te normális, vissza ne menj ahhoz az emberhez. Aztán, amikor Judit eltűnt, éreztem, hogy nagy a baj.

János kezén sérülések voltak, biztos voltam benne, hogy valamit tett a lányommal.

A mai napig a fülemben csengenek Judit szavai. Egyszer azt mondta nekem: „Apa, ti nem tudjátok, mire képes János. Majd csak akkor jöttök rá, hogy milyen ő valójában, amikor már eltett láb alól”- mesélte könnyeit nyelve Kovács Dezső, aki szerint a lánya és a veje telefonjai bizonyítják, hogy a férfinak köze lehet az asszony eltűnéséhez, majd a halálához is.  

"A telefonos cellainformációk azonban igazolják, hogy János és Judit egymás közvetlen közelében tartózkodtak a lányom eltűnésekor. Ez egyben cáfolja az alibit is, amit a vejemnek igazolt a lánytestvére. Reálisan gondolkodó ember vagyok, így azt gondolom, hogy amennyiben elítélik Jánost, akkor sem fog többet kapni tizenöt évnél.

A halálok híján nem lehet megállapítani különös kegyetlenséget sem

- mondja a férfi, akinek a szakértői vélemények sem adnak reményt a gaztett megoldására, hiszen sem a halál oka, sem pedig annak ideje nem állapítható meg abból a harmincnyolc maradványból, amit megvizsgáltak, és amelyekről csak annyit tudtak megállapítani, hogy az áldozattól származnak. Ráadásul a gyanúsított pincéjében lefoglalt késeken sem bukkantak Judit DNS-ére. Ugyanakkor azt nem zárták ki, hogy az eszközöket valamilyen savval tisztították meg.   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak Somlószőlősre, itt vannak a részletek

NÍNÓ

Lassan 2 hónapja nem találják a 17 éves zalaegerszegi fiút, tudja valaki, hogy hol van Brendon?

NÍNÓ

Most jött: őket keresi a rendőrség a gyorsforgalmi úti tragédia miatt, 7 nepáli állampolgár ellen adtak ki elfogatóparancsot

NÍNÓ

Hajtóvadászat Budapesten: Halálos közlekedési balesetet okozott a gyorsforgalmin, most üldözi a rendőrség

NÍNÓ

Sokk Pestlőrincen: agresszív hajléktalanok zaklatták a vásárlókat a Lidlben

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége