Létrehozva: 2018.08.11.

Elképesztő titkok derültek ki Orbán Józsi múltjából

A nemrég elhunyt mûvész egykori tanítója sosem felejti el, hogyan lett Józsiból zenész!

A hosszú betegeskedés után elhunyt Orbán Józsit csütörtökön helyezték végső nyugalomra szülőfalujában, utolsó kérése szerint az édesanyja mellé tették koporsóját Pinkamindszenten. A településen egykori iskolai tanítónője a mai napig emlékszik arra, milyen volt a zenész gyerekkorában.

Az érettségi után elszökött otthonról, a szüleinek el sem mondta, hová megy vagy mikor jön vissza. Valaki mástól tudták meg, hogy a fiuk a muzsikusi pályán próbálkozik Budapesten

– emlékezett vissza a Blikknek Marika néni.

Nem örültek neki, pláne, hogy zenész lett. Az apja földműves volt, nem értette a pesti világot, azt szerette volna, ha a fia is folytatja, amit ő csinál, otthon marad, és gazdálkodik

- árulta el a meglepő titkokat a 97 éves asszony.

Orbán Józsi 1948-ban született Pinkamindszenten. Belsőépítésznek tanult, később grafikusként is dolgozott. Az 1976-ban alakult 100 Folk Celsius zenekar alapítótagja, annak zeneszerzője, dalszövegírója, énekese volt. Első nagylemezük 1982-ben jelent meg. Nagy kiugrást, az 1984-ben kiadott Paff, a bűvös sárkány című album jelentette. A kilencvenes években a gyerekdaloktól visszatértek a korábban játszott country zenéhez is, de fő vonalként megmaradtak a gyerekdaloknál. 2017 őszén agy- és tüdődaganatot diagnosztizáltak nála, ezért zenekarában Heilig Gábor helyettesítette. Hosszú betegség után 2018. július 30-án hunyt el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bizarr jelenettel folytatódik a TV2 sikerműsora

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin