Létrehozva: 2019.01.17.

Elképesztő, mit művelt ez a Pest megyei villanyszerelő

Nem csoda, hogy vádat emeltek ellene! A villanyszerelõ visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban. Nem csak õ csalt így, összesen 11 ember állhat bíróság elé.

Az üllői férfi korábbi munkahelyein többször levette a villanyórákról az Országos Mérésügyi Hivatal hitelesítésre szolgáló pecsétjeit, a plombákat, és azokat megtartotta.

Később egy szerszámkészítő ismerősét megkérte, hogy a megszerzett plombák mintájára gyártson olyan fejeket, amelyekkel hamis plombákat lehet készíteni Azokon a helyeken pedig, ahova villanyszerelés miatt hívták, felajánlotta, hogy visszatekeri és le is zárja a fogyasztásmérőket.

Ezt Üllőn, Maglódón, Fóton és Budapest különböző kerületeiben összesen 19 helyen fogadták el – írta közleményében Szabó Ferenc főügyész. Hozzátette: ezzel pedig mintegy félmillió forint kárt okozott az áramszolgáltatónak.


A Ceglédi Járási Ügyészség a villanyszerelőt bélyeghamisítás és lopás, a szerszámkészítőt bélyeghamisítás bűntettével, kilenc, villanyóráját visszatekertető embert pedig lopás vétségével vádolja. Bűnösségükről a Budakörnyéki Járásbíróság dönt majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó