Létrehozva: 2019.03.11.

Elképesztő dolog történt a Tisza-tavi óriásponttyal - fotók

A csaknem 32 kilós pontyot még tavaly fogták ki engedély nélkül, a Nébih viszont visszavitte eredeti helyére.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arról tájékoztatott, hogy március 7-én éjszaka sikeresen visszahelyezték eredeti élőhelyére, a Tisza-tóba a sajátos pikkelyrajzolata alapján azonosított óriáspontyot. A kapitális egyedet korábban illegálisan telepítették át az egyik Pest megyei horgásztóba. Visszaszállítását több hónapos hatósági procedúra előzte meg.

Tavaly tavasszal került a Nébih Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) látókörébe az az ismert közösségi oldalon közzétett fénykép, amelyen az egyik Pest megyei bányatóból kifogott, 31,9 kg súlyú tőponty látható. A sajátos pikkelyrajzolat-rendellenességgel bíró egyedről és annak engedély nélkül történt áttelepítéséről korábban a Nébih a honlapján adott hírt.

Az érintett Pest megyei vízterület halgazdálkodásra jogosultjával szemben időközben több eljárás is lezajlott. A Nébih mára mindegyik eljárást véglegesen lezárta, s azok eredményeként – számos szabálytalanságot figyelembe véve – összesen 3 millió forint halgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte a jogsértőt. A pontyot a Nébih hatósági zár alá vette, továbbá kötelezte a halgazdálkodásra jogosultat, hogy a halat sértetlenül szállítsa vissza az eredeti élőhelyére.

A  pontyóriás átvételében és visszaengedésében a halgazdálkodásra jogosult Tisza-tavi Közhasznú Nonprofit Kft. is hathatós segítséget nyújtott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-