Létrehozva: 2018.01.11.

Elképesztő, de igaz: Így játsszák meg a férfiak az orgazmust

Nemcsak azt derítette ki egy kutatás, hogy a férfiak miként kamuznak orgazmust, hanem azt is, hogy miért.

Ismert tény, hogy a nők gyakran színlelik az orgazmust, sokszor azért, hogy a férfi úgy érezze, jól teljesített az ágyban. Azonban nemcsak a nők, a férfiak is képesek megjátszani a gyönyört.

Sőt, rendszeresen meg is teszik, legalábbis egy felmérés szerint, ahol pasikat kérdeztek a témáról. De a számok előtt egy fontosabb kérdés: hogyan? Nos, nagyon egyszerű a dolog: a legtöbb nő nem figyel oda, távozik-e valami a péniszből, főleg, ha a vaginában sül el; akkor meg végképp nem, ha a saját gyönyörük leköti őket. Szóval, a férfi egyszerűen azt mondja, hogy megvolt a dolog – akkor is, ha nem. A többi része ugyanaz, mint a nőknél: megjátszott nyögés, remegés és sóhajok.

Ami azért furcsa, mert mindenki úgy gondolja, a férfiak számára a szex olyan természetes és alap (az orgazmussal együtt), mint levegőt venni. Mégis, négyből egy pasi tett már úgy vaginális közösülés közben, mintha elment volna, legalábbis a kutatás adataiból ez derül ki. Mi lehet az oka, hogy úgy tesznek, mintha a csúcsra jutottak volna?

A legfőbb indok, hogy nem akarnak csalódást okozni a partnerüknek, és inkább végigviszik a műsort, semhogy azt mondanák az elején, hogy nincs kedvük a szexhez, vagy fáradtak. Ami teljesen érthető, hiszen a férfiaktól elvárás, hogy mindig, minden állapotban teljesítsenek az ágyban.

A szexuálpszichológusok szerint azonban ezzel a színjátékkal nagyon sokat ártanak a pasik a kapcsolatnak (ahogy egyébként az orgazmust imitáló nők is). Ugyanis létfontosságú, hogy megbeszéljétek, mi nem működik az ágyban, ahogyan azt is, ha az egyik fél túl fáradt, vagy simán csak nincs kedve hozzá. Így érdemes a férfiaknak is kinyitni a szájukat, ha valami nem kerek – ez a lehetőség nem csak a nők kiváltsága. Ráadásul így az is kiderül, valójában mennyire megértő a nő…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!