Létrehozva: 2018.02.12.

Elképesztő, amit a kómában fekvő édesanyától követelnek

Négy éve kómában van egy kétgyermekes édesanya. Varga Katalin azóta huszonnégy órás otthoni felügyeletet igényel. Volt férje nyolcvanezer forint havi gyerektartást követel tõle.

A 38 éves Katalint 2014-ben egy jóindulatú agydaganattal operálták meg Kaposváron, de a műtét után néhány nappal leállt a légzése. Újra kellett éleszteni, ez után éber kómába került, és azóta sem tért magához. A jelenlegi helyzetén egy koponyaimplantátum-beültetés javíthatna, de még az orvosok sem tudják, hogy milyen eredménnyel járhat a beavatkozás.

"A lányomat a műtét előtt nem sokkal elhagyta a párja. Közös gyermekeik, a most 14 éves Eszter és a 13 esztendős Kevin az apához kerültek. Amióta a lányom kómába esett, az unokáim nem láthatták az édesanyjukat, mert a volt vejem nem engedi" – mondta a Borsnak Katalin édesanyja, Kistaj Éva, aki a minap valósággal sokkot kapott, amikor kibontott egy érkező levelet.

Be­perelte a lányomat a volt párja gyerektartásért. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, ilyen emberi aljasságot még so­sem tapasztaltam. Mégis mit szeretne? Küldjem el dolgozni a magatehetetlen lányomat?

Katalin mindössze 57 ezer forint segélyt kap havonta, ez az összes jövedelme. A volt férjet azonban mindez a jelek szerint nem igazán hatja meg. A gyerekek után nyolcvan­ezer forintot követel, mivel azt mondja, hogy a kamaszok ellátása fejenként havi százezer forintjába kerül. Mindez Éva szerint azért is felháborító, mivel a gyerekeket anyagilag ők is támogatják. Az unokái ráadásul a pereskedő férfival együtt Katalin édesapjának a házában élnek, amiért cserébe egy forintot sem kérnek.

Nem fogom hagyni, hogy a lányomat egy ilyen helyzetben megalázzák! – szögezte le az asszony.

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán