Létrehozva: 2017.06.13.

Tragikus hír érkezett: elhunyt a legendás magyar zenész

A zenész több meghatározó magyar zenekarban is fontos szerepet töltött be.

Elhunyt Szénich János, a Hobo Blues Band, az EDDA, a Non-Stop és a Juventus egykori gitárosa. A zenész hétfőn 65 évesen, hosszan tartó betegség után halt meg, halálhírét Földes László Hobo jelentette be Facebookon.

Az énekesként és szerzőként is dolgozó Szénich János 1967 óta volt a pályán. Az 1978-ban megalakult Hobo Blues Bandbe egy évvel később csatlakozott Póka Egon basszusgitáros javaslatára. A kétnyakú gitárjával és Nem bűn a lustaság feliratú pólójával ismertté vált Szénich János játszott a zenekar első, 1980-ban megjelent albumán, a Középeurópai Hobo Blues-on, és szerepelt Szomjas György Kopaszkutya című, 1981-ben bemutatott filmjében is.

1981-ben távozott a zenekarból, majd 1985 tavaszán rövid ideig az EDDA Művekben tűnt fel. Az elmúlt három évtizedben külföldön, elsősorban Németországban és különböző hajókon zenélt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd