Létrehozva: 2019.08.02.

Szomorú látvány: elhanyagolják a legendás Antal Imre síremlékét

A 72 évesen elhunyt magyar tévés és humorista milliók kedvence volt, most azonban, mintha senki sem ápolná méltón az emlékét.

Szerző Ripost

Alig több mint 11 évvel a halála után szinte teljesen elfelejtették Antal Imrét. A népszerű nevettető a napokban ünnepelte volna 84. születésnapját, ám erről teljesen elfeledkeztek a kollégái, barátai, rajongói és barátja, Jenei József is. A Bors késő délután járt kint a Farkasréti temetőben, ahol a művészparcellától messze, egy mellékúton nyugszik a 2008-ban, daganatos betegség miatt elhunyt sztár.

A zongorát szimbolizáló kopottas sírhelyen se virág, se mécses nem volt, csupán egy viseltes művirág állt a Szeszélyes évszakok legendás nevettetőjének sírja előtt, ami igazán méltatlan, tekintve, hogy Antal Imre milliók arcára csalt mosolyt estéről estére, több mint öt évtizeden keresztül. Re­viczky Gábor rendszeresen játszott és forgatott együtt a nagy nevettetővel, szerinte is hallatlan, hogy senki nem látogatja, gondozza a sírhelyet.

„Elképesztő memóriája volt, a Circus Maximus című darabban egy oldalnyi szöveget tudott memorizálni egyszeri olvasásra, mikor az egyik kollégánk szenvedett a memorizálással. Méltatlanul elfeledték élete utolsó éveire, csupán az RTL Klub gondolt rá, amikor a Szeszélyest forgatták. Szegény, nagyon visszahúzódó volt, az öltözőjében egyedül volt a betegsége miatt. Nagy kegyelem volt az a pár adás a csatorna részéről, ugyanis akkoriban ko­moly anyagi gondjai voltak, már teljesen kiforgatta mindenéből a barátja, akit, úgy tudom, el is tartott. Ennek fényében szomorú, hogy legalább ilyenkor nincs friss virág a sírján" – vélekedett a színész.

Antal Imrre a karrierje csúcsán számtalan műsort tett ismertté, melyek közül a Szeszélyes évszakok volt az egyik legnépszerűbb. A műsort egészen 2004-ig forgatta, miután az akkori Magyar Televízió úgy döntött, leveszi a műsoráról a súlyos orrbetegséggel és ízületi problémákkal küszködő művész produkcióját. Ahogy Reviczky említette, 2006-ban visszatért a kabaréműsor az RTL Klubon Szeszélyes címen, melyben Csonka András volt a műsorvezető-partnere.

„A legkedvesebb emlékem maga a gyerek- és tinédzserkorom, amikor Imre ezer színben és szerepkörben tündökölve szórakoztatott minket a televízióban. Intelligens és művelt ember volt, én erre a zsenire akarok emlékezni. Az utolsó néhány éve valóban igen méltatlan volt hozzá, a betegsége sok kellemetlenséget okozott neki, árnyéka volt már csak önmagának. Egy ilyen képességű embernél nehéz volt azt nézni, hogy a pár mondatos összekötő szövegét képtelen megjegyezni, rengetegszer kellett felvennünk ezeket a részeket, mire sikerült. Megtisztelő volt vele dolgozni, de nem erre akarok emlékezni. Hogy a sírt nem látogatják? Azt gondolom, ez mutatja azt, hogy mi vár ránk: mindenki addig él, amíg be­szélnek róla, pedig alig egy évtizeddel a halála után még illenék foglalkozni vele" – vélekedett Csonka András.

Hasonlóképpen látja a helyzetet Heller Tamás is, sőt a komikus szerint komoly összefogásra lenne szükség egyik legkedvesebb kollégája emlékének életben tartásához.

„Imrével rengeteg jó kabarét forgattunk és játszottunk a Mikroszkóp Színpadon is, nem be­szélve a kanadai turnénkról, ahol kis vidámságot vittünk a kint élők életébe. A világ legjobb viccmesélője volt, ironikus és egyben nagyon szomorú, hogy nem látogatják a nyughelyét, ami szerintem a barátja dolga lenne legfőképpen. Amennyiben ez gondot jelent, legvégső esetben pár kollégával összefognánk, hogy méltóképpen maradjon meg az emléke" – mondta Heller. A Bors próbálta elérni Antal Imre jó barátját, Jenei Józsefet is, de egyelőre nem jártak sikerrel.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”