Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.01.02.

Elfogták az M3-ason gázoló férfit

A rendõrök megtalálták és elfogták a 20 éves cserbenhagyót, aki szerdán halálra gázolt egy nõt az M3-as autópályán.

Szerda reggel az M3-as autópályán egy autós elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy férfi.

A holttestet reggel találták meg az autópályán.

Budapest felől Mogyoród irányába közlekedett az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Megtudtuk: az elkövető autójának letört a visszapillantó tükre, az vezetett nyomra.

A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt az otthonában elfogták, az udvaron pedig megtalálták a férfi autóját is. A gépjárművet lefoglalták – jelentette a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói a férfi ellen segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt folytatnak eljárást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát