Létrehozva: 2019.01.21.

Elfogták az Iszlám Állam rettegett terroristáját, véres kezű gyilkos

Közel öt év kellett ahhoz, hogy azonosítsák és elkapják a magát Iszlám Államnak nevezõ terrorszervezet hidegvérû szóvivõjét.

Az Egyesült Államok támogatását is élvező kurd szabadcsapatok a napokban elfogták Mohammed Abdullah Mohammed terroristát, akit eddig csak az ISIS hangjának hívott a világsajtó. A kanadai származású szélsőséges iszlamista azzal érdemelte ki ezt a nevet, hogy a terrorszervezet korábbi propagandavideónak többségének szövgét ő mondta fel angol nyelven. De volt, hogy kivégzéseket tudósított végig egy símaszkban, akár csak egy profi tévés - írja a DailyMail.

A férfi egyik leghírhedtebb szereplése az volt, amikor a 137 halálos áldozattal járó 2015-ös párizsi terrortámadások után egy videóban ő vállalta az ISIS nevében a felelősséget a mészárlásért. Ezt követően számtalan videóban tudósított a dzsihadista kivégzésekről. Egyik szintén híres bejelentkezése alatt például 3 fogolynak kellett megásnia a saját sírját, akiket aztán belelőttek a gödrökbe.

A fogságba esett terrorista további sorsa egyelőre nem tisztázott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért