Létrehozva: 2016.12.01.

Elfogták a rettegett Koszi klán bérgyilkosát

A rendõrség elfogta a Koszi klán utolsó, még szabadlábon lévõ tagját is.

V. Tibort a Koszi klán bérgyilkosaként emlegették, a rendőrségnek most sikerült elfognia. Nem is akárhogy, egy marihuána-ültetvényen bukott le.

A 24.hu információi szerint már októberben rajtaütött a rendőrség, ám akkor még nem volt fogalmuk arról, ki akadt a horgukra. V. Tibor ugyanis hamis iratokat használt.

Mint ismert, V. Tibor 2006-ban Budapesten több lövést is leadott egy pénzszállító autóra, majd egy kézigránátot is rádobott, a kocsi emiatt felrobbant. Bár eddig nem fogták el, távollétében 13 év börtönre ítélték.

A diósdi maffiaperként elhíresült ügynek 41 vádlottja volt. A klán tagjai ellen folyó perben a Kúria mondta ki a végső szót 2013 júniusában, és kisebb változtatásokkal helybenhagyta a tavasszal kiszabott ítéletet a gyilkosságok, az olajlopás és a bűnbanda egyéb ügyeiben.

A bíróságok szerint a vádlottak számlájára írhatók a diósdi kettős gyilkosság és más súlyos erőszakos bűncselekmények, pénzszállító autók és pénzintézetek elleni támadások, illetve a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító, tartálykocsikkal, és csővezetéken végrehajtott olajlopások.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Vízhordó melltartó, öngyújtós parfüm, és a nagymellű felszolgálók légitársasága - ez mind igaz

borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják