Létrehozva: 2019.03.07.

Elfogatóparancsot adtak ki Szántó Patrik ellen, nem véletlenül

A szigetszentmiklósi rendõrök az állampolgárok segítségét kérik Szántó Patrik megtaláláshoz.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon indult eljárás csalás gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik az elmúlt időszakban az ország több településén úgy vásároltak meg gépkocsikat, hogy jellemzően a próbakör és megtekintés alkalmával a sértett figyelmét elterelve, a gépkocsi hűtőfolyadék tartályába szennyező anyagot, máskor a kipufogójába olajat juttattak, majd ezt hibaként „észlelve” motorhibásnak állították be a járművet.

A tévedésbe ejtett sértettektől így az eredeti vételárból több százezer forintot lealkudva vették meg a gépkocsit. Az így megszerzett járműveket ezt követően általában pár napon belül eladásra hirdetik az elkövetők. 

A szigetszentmiklósi rendőrök február 28-án két hatvani férfit fogtak el, továbbá 2019. március 7-én a Miskolci Rendőrkapitányság Sajóbábonyi Rendőrőrs munkatársaival együttműködve egy 44 éves sajóbábonyi férfit is előállítottak az ügyben. Ellenük csalás vétség megalapozott gyanúja miatt folytatják a nyomozást.

A nyomozók egy másik sajóbábonyi férfit is azonosítottak a bűncselekményekkel összefüggésben. A 20 éves Szántó Patrik felkutatására tett intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre, így ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik jelentkezzen a Szigetszentmiklósi Rendőrkaptányságon (2310 Szigetszentmiklós, Apor Vilmos utca 1. szám, telefon munkaidőben 06-24/525-460), vagy hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységi-irányítási Központját a 06-1/236-2883-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-