Létrehozva: 2018.01.28.

Elfogadhatatlan az ENSZ migránscsomagja

A Fidesz és a KDNP elutasítja az ENSZ migránscsomagját - jelentette ki Puskás Imre, a nagyobbik kormánypárt szóvivõje vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A javaslatok nagyon ismerõsek, a Soros-tervben csupa ehhez hasonló gondolatot lehet olvasni.

Puskás Imre kiemelte: ha az ENSZ elfogadja ezt a migránscsomagot, akkor az azt jelentené, hogy a migráció zöld utat kap világszerte, és a nemzetközi jogon át ráerőltetnék az országokra ezeket a migránsbarát javaslatokat.
   

 A javaslatok nagyon ismerősek, a Soros-tervben csupa ehhez hasonló gondolatot lehet olvasni – jegyezte meg a szóvivő, aki felidézte ezek közül az évi egymillió migráns behozatalát, a családegyesítés segítését, azt, hogy legalizálják a gazdasági bevándorlást, hogy adjanak segélyt a migránsokat, és szüntessék meg a nemzeti határok védelmét.
    

Magyarország azonban nem akar bevándorlóország lenni, és azt javasolják a kormánynak, ha napirendre veszi a témát, tartsa szem előtt, hogy a kormánypártok elutasítják az ENSZ migránscsomagját – közölte Puskás Imre.
   

 A szóvivő felidézte az ENSZ főtitkárának nyilatkozatát, amelyben António Guterres szorgalmazza, hogy nyissák meg az országok határaikat, használják ki a bevándorlás előnyeit. Szerinte a migráció egyértelműen pozitív, erősíti a gazdasági növekedést, csökkenti az egyenlőtlenségeket és összeköti a különböző társadalmakat. A Fidesz és a KDNP ennek ugyanakkor az ellenkezőjét látja – szögezte le.


    Kitért arra is, hogy az ENSZ főtitkára szerint káros, ha a hatóságok akadályt gördítenek a migráció elé, és olyan ambiciózus tervet kell elfogadniuk az ENSZ tagállamoknak, amely segítené a migránsok betelepítését. Ez elfogadhatatlan – jelentette ki, hozzátéve: ez azt jelentené, hogy

a migrációt világszinten is tovább fokozzák, a gazdasági bevándorlást legalizálnák, kiiktatnák a határvédelmet és a hatósági ellenőrzéseket. A migránsok betelepítéséről pedig világméretű egyezmény születne

– mutatott rá.
    Kérdésre a szóvivő azt mondta: egyetlen migránst sem engedtek be Magyarországra és ezt a jövőben sem teszik. Hozzátette: bíznak benne, hogy ennek a politikának a folytatására április 8-án felhatalmazást kapnak majd.
    Azok, akik ugyanakkor védelemre szorulnak – ahogy korábban, úgy a jövőben is - megkapják majd ezt Magyarországon – tette hozzá.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek pénzt és bőséget hoz a Bika hava

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HARCÉL

Kovács Zoltán: Magyarország tekintélyének, becsületének és intézményrendszerének megvédése kötelességünk

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja