Létrehozva: 2017.01.20.

Életmentő gyógyszert kapott Pintér Tibor szerelme

Fél éve küzd egy egyelõre gyógyíthatatlannak tûnõ allergiával Ács Beatrix, aki egyre nehezebben viseli a tüneteket.

Időről időre piros foltok, karmolásszerű sebek jelennek meg a bőrén és feldagad az arca, néha majdnem megfullad. Az egykori modell most is a Honvéd kórházba került a furcsa tünetekkel, amelyek miatt felgyorsul a szívverése és pánikroham tör rá.

„Éppen edzeni mentem, amikor éreztem és láttam, hogy megint kijött az allergiám”

– mesélte a %RIPOST%-nak Bea.

„Teljesen kétségbeestem, hívtam Tibit, de éppen próbált, nem hallotta a telefoncsörgést, akkor hívott vissza, amikor már a mentőben voltam. Nagyon erős gyógyszereket kapok ilyenkor, most is ez volt, megkaptam a pirulákat, aztán hazaengedtek. Egyébként szerencsére anyukám, aki éppen ügyeletes volt ott a kórházban, rögtön odajött hozzám.”

Bea azt is elmondta, hogy mostanra teljesen kétségbeesett, mert hiába végeztek el már rajta szinte minden vizsgálatot, mégsem tudják kideríteni, mik okozzák az ijesztő tüneteket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg