Létrehozva: 2019.06.19.

Élet és halál között a magyar kisfiú, akire betontömb zuhant

Életveszélyes állapotban van az a 12 éves kisfiú, akire egy hatalmas betontömb zuhant játék közben hétfõ este Pusztaszabolcson.

B. Józsika a nyári szünet első napján biciklizni ment a barátaival, és egy romos épületnél kötöttek ki. A helybeli fiatalok rendszeresen szoktak játszani az elhagyott háznál, amely hat évvel ezelőtt robbant fel. A négy iskolás most is nagy örömmel vetette bele magát a szórakozásba.

A deltahirek információi szerint Józsi egy korábban állattartásra használt beton építmény szegélyéről akart átugrani a másikra, amikor leesett, és a mázsás betontömb a fejére zuhant. Az egyetlen kislány rohant el segítséget kérni. A közelben lakók mind odasiettek, és egy testnevelő tanár emelte le a tömböt a gyerekről.

Józsiért mentőhelikopter érkezett, ami a Heim Pál gyermekkórházba szállította őt. Egy helybéli anyuka úgy tudja: fél óra alatt többször is újra kellett éleszteni, és 50 százalék esélyt adnak arra, hogy valaha felépül.

A pusztaszabolcsiak kedden egész nap a balesetről beszéltek egymás közt, és az interneten is.

"Borzalmas volt! Az én fiammal játszott ott, és még két barátjával. Biciklizni mentek és ott kötöttek ki.

A fiam szólt, hogy fussak, mert baj van. Ami ott fogadott arra nem készültem fel.

Akkor már a mentősök is próbáltak segíteni a fiún.

A gyerekek lélekjelenléte hatalmas volt. Csak imádkozni tudok, hogy túlélje Józsika.

Remélem mielőbb ledózerolják azt a helyet a nyitott kúttal együtt. Fel sem fogom... "– fogalmazott egy anyuka.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretén belül vizsgálja az esetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Robbanás rázta meg Lágymányost: egy nő meghalt

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak